A település megközelíthetõ közúton: Budapest felõl a 2. számú, majd Rétságtól a 22. számú úton; vasúton: az Aszód-Balassagyarmat-Ipolytarnóc, vagy a Vác-Balassagyarmat vonalon.

A város fõutcája

Balassagyarmat környékén a középsõ rézkor tárgyi emlékeit az újhegyi szõlõkben tárták fel, de elõkerültek itt a késõ bronzkori pilinyi kultúra leletei is. A térség a népvándorlás idején is lakott maradt. A honfoglaló magyarok Nógrád várának elfoglalása után, a IX. század végén telepedtek meg a környéken. A város nevének utótagja a (Kürt)Gyarmat törzs nevébõl származik. Az Árpád-házi királyok korában Gyarmat, mivel a zólyomi királyi vadászterületek felé vezetõ út mellett feküdt, igen fontos településsé fejlõdött. A helység a tatárjárás idején elpusztult. IV. Béla 1246-ban két Liptó vármegyei pusztáért csereadományként juttatta a települést a Balassák õsének, Detre fia Miklósnak.

A XIII. század közepéig a Balassák - akikrõl késõbb a város nevének elõtagját is kapta - 1260 táján kezdték meg a település erõdítését. A várat valószínûleg az Ipoly egyik kanyarulatának átvágásával kialakított mesterséges szigeten építették fel. A település elsõ templomát még Szent István idejében emelhették, ami 1241-ben, a tatárjárás alatt pusztult el. Az új Isten háza és a plébánia 1291-re épült fel. Az Árpád-ház kihalása után a Balassák más nógrádi földesurakhoz hasonlóan Csák Máté hívei lettek. Az oligarcha ellen vívott 1312-es rozgonyi csatában elesett Balassa Demeter is, de a família kezén maradt a város: Demeter unokaöccsei, akik Károly Róbert pártján álltak, örökölték Gyarmatot. Országos vásárokat 1330-tól tartottak itt, ami a helyi kézmûipar és kereskedelem fellendülését hozta. A XV. század elsõ felében megkezdõdött a városiasodás: a Felvidéket pusztító huszitáktól tartva a környékbeli birtokosok beköltöztek a biztonságosabb Gyarmatra, ami élénkítette a gazdasági életet. A települést elõször egy 1437-ben kiállított oklevél nevezte mezõvárosnak.

A XV. század elején Magyarországon az elsõk között alakult meg az izraelita hitközség. A városnak 1448-ban már volt iskolája is. Gyarmat 1500-ban került véglegesen Hont vármegyébõl Nógrádba, a földesúr Balassák közbenjárására, akiknek birtokközpontja a nógrádi Kékkõn (ma Szlovákia) volt.

Körmenet a Szent Anna-napi búcsún

A mohácsi csatában, 1526-ban elesett a települést birtokló Balassa Ferenc, Nógrád vármegye alispánja. Az igazán vészterhes idõszak azonban csak 1541-ben, Buda és Vác elfoglalása után köszöntött be. A törököt 1552-ig sikerült megállítani a nógrádi végeken, de Drégely eleste után a gyarmati õrség elmenekült, sorsára hagyva az egyébként meglehetõsen gyenge várat. Ezután a meghódított mezõváros a nógrádi szandzsákhoz tartozott. A tizenöt éves háború idején, 1593-ban a magyar sereg harc nélkül foglalta vissza a települést, mivel közeledtük hírére a törökök elmenekültek. Gyarmatot 1601-ben megerõsítették: a város fekvése miatt kulcshelyzetbe került, mert a felvidéki bányavárosokba vezetõ utat védte. Emiatt megillették a végváraknak járó kiváltságok is. Az erdélyi fejedelmek hadai 1605-ben, 1619-ben és 1644-ben szállták meg, de a település mindannyiszor visszakerült császári kézre.

Gyarmatot Köprili aga serege 1663-ban megszállta és felégette. A város ezután elnéptelenedett. Az újratelepítés 1690-ben kezdõdött. Az 1720-as évektõl fokozatosan görög, szerb, zsidó és német kereskedõk, iparosok települtek a magyar és a szlovák anyanyelvû népesség mellé.

A volt vármegyeháza

Balassagyarmat 1790-ben, mint központi helyen fekvõ, gyorsan fejlõdõ város, Nógrád vármegye székhelye lett. A napóleoni háborúk tovább növelték a város gazdasági jelentõségét; Balassagyarmat 1828-ra az ország 21. legjelentõsebb kereskedelmi központjává vált. A város a XIX. század második felében is kereskedelmi központ maradt, de nagyipar a nyersanyagok hiánya miatt nem települt ide. Gyorsan fejlõdött viszont a kereskedelem és a pénzpiac, illetve kialakult a máig meglévõ iskolaváros-jelleg. A település az évszázadok során többször esett áldozatul tûzvésznek és árvíznek, ezért mai képe csak az 1890-es évek táján alakult ki.

Az I. világháború után a balassagyarmati polgárok Vizy Zsigmond százados katonáihoz csatlakozva 1919. január 29-én fegyvert fogtak, s kiverték a megszálló cseheket, akik az Ipoly völgyében vezetõ vasútvonal megszerzésével, az alakuló Csehszlovákia határainak még délebbre tolásával próbálkoztak. Hõstettük a vasútvonal mellett 18 környékbeli települést mentett meg a trianoni Magyarországnak. Balassagyarmat ezzel kiérdemelte a Civitas Fortissima, azaz a legbátrabb város megtisztelõ címet. Az Ipoly jobb partján fekvõ városrész azonban Tótgyarmat néven Csehszlovákia fennhatósága alá került, Balassagyarmat vonzáskörzete pedig a felére csökkent. A folyó jobb partján lévõ földek, szõlõskertek, illetve az építkezésekhez, fejlesztésekhez szükséges tégla- és tetõcserépgyárak is idegen megszállás alá kerültek. A közlekedés is megsínylette azt, hogy a település határszélre szorult: Balassagyarmat fejlõdése megtört.

A II. világháború idején a város jelentõs része romba dõlt: a korábban a lakosság csaknem egyharmadát kitevõ zsidóság elpusztult, a zsinagógát a németek 1944-ben felrobbantották. Balassagyarmat fejlõdését még inkább visszavetette, hogy 1950-ben elveszítette megyeszékhely rangját.

A Balassagyarmathoz tartozó Ipolyszög régen a szláv Riba nevet viselte, ami arra utal, hogy az Ipoly árterületén halászatból, csíkászatból éltek a helyiek.