A település megközelíthető közúton: a 35-ös úton Debrecentől északnyugat felé 20 km, vasúton: a Debrecen-Tiszalök vonalon.

A város főtere

Hajdúböszörmény a hajdúvárosok legnagyobbika, az egykori Hajdúkerület székhelye ma is a Hajdúság gazdasági, kulturális központja. Műemléki értékű településszerkezete évszázadok emlékét idézi, a XIX. század végi nagyszabású városrendezés nyomán kialakított főtere a legszebbek közé tartozik az Alföldön, nagy hagyományú középiskolája mindmáig őrzi-fejleszti a református szellemiségű oktatás örökségét. Hajdúböszörmény Debrecen közelsége ellenére is képes volt megtartani jelentőségét, regionális szerepét, önálló arculatát.

Hajdúböszörmény a mai nagy kiterjedésű határával magában hordozza történetiségét. A több tájegység jellegzetességeit egyesítő városhatár földrajzi nevei eleven történelemkönyvként őrizték meg a környék egykor volt településhálózatát, a hajdani vízviszonyokat és a hajdúváros valamikori határhasználati rendjét.
A város neve (Böszörmény) a régi magyar nyelvben mohamedán vallású, valószínűleg török nyelvű csatlakozott népcsoportot jelentett. A "böszörmények" az Árpád-korban fontos kereskedelmi és gazdasági tevékenységet is folytattak, mígnem a tatárjárás megsemmisítette őket. Írásos források a települést először 1248-ban említik, Nagyböszörmény néven. A XIV. században a debreceni uradalom része, 1410-ben már mezőváros. A XV. században előbb Brankovics György birtoka, majd a Hunyadiaké. Ekkor kerülhetett ide a város jelentős, mintegy 10 százalékra tehető görög katolikus lakosságának első csoportja is. A Hunyadiak alatt a debreceni uradalmon belül alközponti szerepet töltött be. A XVI. század elején került a Báthoryak tulajdonába.

A Bocskai-kultusz egyik bizonyítéka a főtéren álló szobor

A hajdú előtag azokra a fegyverforgatókra utal, akikkel a XV. század végétől találkozhatunk ezen a vidéken, s akik győzelemre vitték Bocskai István - a magyar történelemben egyetlenként sikeres - szabadságharcát. Böszörmény nem szerepel Bocskai István ún. "nagyhajdú" adománylevelében (1605. december 12.), szerepel viszont Kálló városa, amelyet a hajdúk súlyos bonyodalmak miatt nem vehettek birtokba. A helyzetet a hajdúvitézekkel szövetségre lépő Báthory Gábor tisztázta, akinek cserelevelével Kállóból 1609-ben Böszörménybe települhettek át Bocskai István kiváltságolt hajdúit.
A város a XVII. század folyamán komoly katonai erőt jelentett, elsősorban a mindenkori erdélyi fejedelmek - főként Bethlen Gábor és a két Rákóczi György - szolgálatában. Böszörmény a harmadik hajdúfelkelés kapcsán (1631) fontos szerepet játszott a Rákóczi-ház erdélyi fejedelmi trónra kerülésében is.
A város településszerkezetét a hajdúk a katonai védelemnek megfelelően módosították, palánkkal, kapukkal vették körül. Várad török kézre kerültekor (1660) az Erdélyt és a Partiumot pusztító törökök a hajdúvárosok katonai erejét végletesen aláásták.
Böszörmény a XVII. század végén kialakuló, eleinte hét, később Polgár kiváltságának megszűnése után (1717) hat hajdúváros - Böszörmény, Dorog, Hadház, Nánás, Szoboszló és Vámospércs - sajátos közigazgatási egységének, a Hajdúkerületnek a központja lett.

Katonai jelentőségének csökkenésével egyre inkább olyan szabadalmas hellyé alakult, amelynek igazi jellemzője a szabadparaszti fejlődés, a belső autonómia és a nemesi vármegye joghatóságának elkerülése volt. Mindez együttesen jelentette a jobbágyvilág által olyannyira áhított hajdúszabadságot.
A helyi társadalom szellemiségében meghatározó szerepet játszott a református egyház, és annak iskolája, a mai gimnázium őse. A város híres református lelkésze volt a zsoltáríró Nagy István, akinél Csokonai Vitéz Mihály is rendszeresen vendégeskedett.
A polgári átalakulás másként jelentett fordulópontot itt, mint országosan. A hajdúkiváltságok felszámolása nem váltott ki egyértelmű lelkesedést, de a forradalom szabadságharccá alakulásával a város népe egyre nagyobb szerepet vállalt a nemzet önvédelmi harcában. Hajdúböszörmény székhelye lett az itt felállított 17. (Bocskai) huszárezrednek, s az ugyancsak Bocskai nevét viselő 52. és 53. gyalogzászlóaljnak. Szervezője a város országgyűlési képviselője, Sillye Gábor, a Hajdúkerület utolsó főkapitánya, egy időben Debrecen és Szabolcs megye kormánybiztosa volt.
A kiegyezés utáni években (1867) az egységes, modern közigazgatás megteremtésének jegyében megszüntették a Hajdúkerületet, s főként a hajdúvárosokra alapozva 1876-ban megalakult Hajdú vármegye. A székhely azonban Böszörményből az addig Biharhoz tartozó Debrecenbe került át. A hajdúvárosok Vámospércs kivételével ekkor ragasztották nevük elé a "hajdú" előtagot, mintegy megörökítve ezzel az együvé tartozás, a közös történelmi múlt emlékét.

A dualizmus korában alakult ki a mai városközpont, akkoriban jött létre a mai intézményhálózat magva, egyre-másra szerveződtek a polgári társadalom jellegzetes olvasókörei, s a társadalmi érintkezés egyéb formái. 1883-ban már hetilap is volt a városban. A századfordulón a modern ipar is megjelent, életképes pénzintézetek működtek, s a tagosítások lezártával modernizálódott a mezőgazdaság is. Az I. világháború hatalmas véráldozatokkal járt: a hozzátartozók közel ezer halottat gyászoltak, a város felnőtt férfilakosságának egytizedét. A városháza díszterme előtt a hősi halottak nevét márványtáblán örökítették meg. A város a II. világháborút is megszenvedte: előbb a zsidó lakosságot hurcolták el, majd a megpróbáltatás a szovjetek embervadászatával, a "málenkij robottal" folytatódott. Az ezt követő évtizedek sem váltak igazán a város javára: a téeszesítéssel szétverték a szerves fejlődés során kialakult, hagyományos agrártársadalmat, a lélekszám csökkent, megnőtt az ingázók száma is. Hajdúböszörmény gazdaságát a mesterséges ipartelepítés révén csak az 1970-es évekre sikerült stabilizálni.

A városban működik a Debreceni Egyetem Hajdúböszörményi Wargha István Pedagógiai Főiskolai Kar.