Szolnok felõl a 4-es fõúton haladva érjük el a Nagykunság fõvárosát. Megközelíthetjük a várost vasúton is. A településen halad át a Budapest-Záhony vasútvonal, valamint innen indul a Karcag-Tiszafüred vasútvonal.

 

A Nagykunság fõvárosának tartott Karcag fõtere

A karcagi határ számtalan régészeti leletet rejt. A kunhalmok egy része késõ rézkori temetkezési hely. A település neve eredetileg török eredetû, valószínûleg kun személynév. A Qarsaq szó a pusztai róka megnevezése, mely Ázsiában ismert állat. A falu Kacagújszállás néven elõször 1506-ban szerepel. Valószínû, hogy az Árpád-korban magyar falvak voltak ezen a tájon is, melyek aztán a tatárjárás idején vagy elnéptelenedtek, vagy lakói lassan összeolvadtak a vidéket megszálló kunokkal.

A török hódoltság 150 éve alatt a város többször is elpusztult. A felszabadító háborúk és a Rákóczi-szabadságharc után újratelepült, ekkortól kezdve a Nagykunság legnépesebb települése. A XVIII. században vált a térség központjává, magába olvasztva számtalan középkori falut. 1834. évi tûzvészben a déli városrész leégett. A XIX. század közepére megszaporodtak a mesteremberek a városban, 1853-ban már 160 iparost tartottak nyilván.

A város lakossága évszázadokig kizárólag mezõgazdaságból és az arra települt iparból (malomipar, kézmûipar) élt. Karcagon egykor hatvan malom mûködött, közülük tizenegy volt szélmalom. 1857-tõl az országos vasúthálózat része lett Karcag, majd 1896-ban kiépítették a Tiszafüredre vezetõ szárnyvonalat is. 1872-ben a telepütést rendezett tanácsú várossá nyilvánították.

A második világháború idején sokat szenvedett a város. Hosszú távú fejlõdésében jelentõs szerepet játszott az 1969-ben megépült 450 ágyas kórház (ma Kátai Gábor Kórház), mely az egész Nagykunságot ellátja. A város szélein új lakónegyedek jöttek létre, de a korábban kialakult szegényebb körzetek is megmaradtak.
A város fokozatosan a Nagykunság gazdasági és szellemi központjává vált.