A 71-es úton, vagy vasúton, a Balatonszentgyörgy-Tapolca szárnyvonalon közelíthetõ meg a település.

A Festetics-kastély

Az emberi élet nyomai a Kr.e. VI. évezredtõl, az újkõkortól kezdõdõen, folyamatosan kimutathatók a környéken, a város területén a legkülönbözõbb helyekrõl kerültek elõ régészeti leletek, amelyek több anyagi mûveltségnek, tárgytípusnak lettek névadói.

Az elsõ, név szerint is ismert nép a kelta, amely a Kr. e. IV. században szállta meg a város területét. Õket hódították meg a rómaiak a Krisztus születése körüli idõkben, akik a Dunántúlon megszervezték a Pannónia provinciát. A római korban felértékelõdött a terület, hisz a provinciát átszelõ két fontos - diagonális - út az adriai Aquileiaból az Aquincumba (Óbuda) vezetõ és a Sopianae (Pécs) irányából Savaria (Szombathely) felé haladó út - a fenékpusztai átkelõnél keresztezte egymást.

A IV. században Keszthely és közvetlen környéke még sûrûbben lakottá vált. A népességnövekedés a fenékpusztai erõd felépítésével hozható összefüggésbe. Ellentétben a többi pannóniai erõddel, a fenékpusztai a népvándorlás korában is használatban volt. Feltehetõen a honfoglaló magyarok pusztították el véglegesen. 433-tól a hunok fennhatósága alá került a Dunántúl, Attila halálát követõen a keleti gótok lettek e terület urai. Thiudimer nevû királyuk a fenékpusztai erõdöt választotta székhelyéül. Késõbb a Dunántúl az avar birodalom része lett.

Az avarok segédnépként keresztény vallású lakosságot telepítettek a környékre, akiknek sajátos anyagmûveltségét Keszthely-kultúrának nevezi a régészeti kutatás. Hatalmas, több mint kétezer síros temetõjük a belváros déli felén került elõ.

A mai Keszthely születésének körülményei nagyon bizonytalanok. Sem a IX. századi frank uralom, sem a honfoglaló magyarság régészeti emlékeit nem ismerjük a város területérõl. A folyamatosságra az utal, hogy Keszthely elnevezése szláv közvetítéssel a római "castellum" (erõd) szóra vezethetõ vissza. Az Árpád-korból - XI-XIII. század - több településnyomot ismerünk, ezek alapján a Keszthely nevû falu egy nagy kiterjedésû, lazán beépített, több részbõl álló település volt. Amikor 1247-ben elõször említi írott forrás, már két temploma van. A települést a XIII. század végén a Marcali család szerezte meg a királytól. A XIV. században - az itt találkozó fontos kereskedelmi utaknak köszönhetõen - Keszthely gyors fejlõdésnek indult.

A városiasodás jele, hogy 1368-ban a nagy hatalmú földesúr, Lackfi István betelepítette a ferences rendi szerzeteseket, akik a Fõ téren felépítették monumentális templomukat és mellette a rendházat. 1403-tól a források mezõvárosnak (oppidum) nevezik Keszthelyt, amit az 1430-as években több mint három évszázadra a Gersei Pethõ család szerzett meg.

A dinamikus fejlõdést a török megjelenése akasztotta meg. A ferences barátok már 1532-ben elmenekültek. Elhagyott kolostorukat, Szigetvár elestét (1566) követõen, végvárrá alakították át. A törökök többször is kifosztották és felégették a várost, de a várat sohasem tudták bevenni. A török korban átalakult a település. Lakói a védelmet nyújtó falak közelébe húzódtak, és a térben így összezsugorodott települést a XVII. század közepén egy külsõ sánccal és árokkal vették körbe. Ekkor alakultak ki a mai sétálóutcából nyíló kis utcácskák.

Az északi városrész - palánkfalon kívül rekedt lakói - továbbra is jobbágyi állapotban maradtak, külön közigazgatás alatt. A török kor után, a Rákóczi-szabadságharc idején még katonai szerepet játszott a vár, amely 1705-tõl 1709-ig volt a kurucok kezén. A szatmári békét követõen védmûveit lerombolták, az árkokat betemették. A városnak több mint egy tucat tulajdonosa volt, így az egykori végvári katonák és utódaik eredményesen védelmezték szabadságjogaikat. A helyzet 1739 után változott meg alapvetõen, amikor Festetics Kristóf felvásárolta a tulajdonrészeket és egyedüli birtokosa lett Keszthelynek. A polgárok és a földesúr közti konfliktusok ellenére, a város a Festeticseknek köszönheti felvirágzását és máig tartó hírnevét. Festetics Kristóf Keszthelyen rendezte be hatalmas birtokai központját. A mai kastély magját 1745-ben kezdték el építeni, de számos uradalmi és egyéb építkezés adott munkaalkalmat a helyi iparosoknak és a fõleg német nyelvterületrõl betelepített mesterembereknek. Kristóf 1759-ben kórházat alapított, fia Pál 1772-ben gimnáziumot.

A Festetics család legjelentõsebb alakja György (1755-1819), aki katonai rangjáról lemondva 1791-tõl élt Keszthelyen. Sok energiával látott hozzá a korszerûtlen, adóssággal terhelt birtok rendbetételéhez. Elsõsorban a szakemberszükséglet kielégítésére 1797-ben megalapította a Georgikont, Európa elsõ mezõgazdasági fõiskoláját.

Az 1848-49-es szabadságharc leverését követõen sötét évek következtek a városra. A virágzó ipar és kereskedelem hanyatlásában döntõ szerepet játszott, hogy az 1861-ben megnyitott Déli Vasút elkerülte a várost. A Balatonszentgyörgyre vezetõ szárnyvasút csak 1888-ban készült el. A kitörési lehetõséget Keszthely iskolavárosi jellegének erõsítése és fürdõvárossá fejlesztése jelentette. 1862-ben épült meg az elsõ nyaraló, és ugyanezen évben nyílt meg (a szabadtéri színpad helyén) a város elsõ kõszínháza. A belváros romantikus és eklektikus stílusban újult meg. A Festetics Tasziló nevéhez fûzõdõ nagyszabású kastélybõvítés során birtokcserével jutott a város a Balaton-part birtokába. A partrendezést és a feltöltést követõen, a század utolsó évtizedében, megépült a szigetfürdõ és a két ma is álló patinás szálló: a Hullám és a Balaton. A Helikon park keleti szélén kialakították az Erzsébet királyné útját, mellette az elsõ világháborúig kiépült a villasor. Számos civil szervezõdés jött létre. 1898-ban megalakult a Balatoni Múzeum Egyesület, a megye elsõ múzeuma. A XX. század elején újra virágzó város volt, kedvelt nyaralóhely. Kiskeszthely 1925-ben egyesült Keszthellyel. A II. világháború nem okozott nagyobb pusztítást a városban.

Az 1950-es közigazgatási átszervezéssel Keszthely Veszprém megyéhez került, amely fejlesztési lehetõségeit a megyeszékhelyhez közelebb esõ Balaton-partra, Balatonfüred és Tihany térségére ill. az ipari városokra koncentrálta. Az 1954-ben újra városi rangra emelt Keszthelyen alig történt fejlesztés. Ennek persze elõnyei is vannak, hisz a belváros így nem esett áldozatul az 1960-as, 70-es évek városmodernizálási hullámának. 1970-ben a gazdasági fõiskola egyetemi rangot kapott. A város és a környezõ Balaton-part 1979-ben került vissza Zala megyéhez.