A település a 12-es úton fekszik, a Duna túloldalával, pontosan Visegráddal pedig komp köti össze. Vasúton a Budapest - Szob - Stúrovo vonal vonataival juthatunk el ide.

A nagymarosi Duna     A vízlépcsõ építésével megbontott táj rehabilitációs terve

A fõtere alatt talált római kori leletek (lakóház alapja, tûzhely) igazolják a település korai eredetét. 1257-ben kelt oklevél Morus néven említi. Róbert Károly 1324-ben Budával azonos jogokkal és az egész országra kiterjedõ vámmentességgel ruházta fel. Hont megye helységnévtárában már 1526 elõtt városként szerepelt. A török idõkben ez a település is elsorvadt, lakosaira az 1709-es pestisjárvány is súlyos csapást mért, ekkor szinte elnéptelenedett. Máig tartó gyarapodását, fejlõdését az 1715 és 1735 között betelepített német telepesek indították el, akik a város nevét egyszerûen lefordították: Grossmarosch.

A település gazdálkodásának érdekes színfoltja volt a Róbert Károly idejében parkszerûen telepített szelídgesztenyés, amelynek nyomai a zártkerti terület sétaútjai mentén még fellelhetõk.

Az 1324-ben kapott városi szabadalmakat és kiváltságokat késõbb több királyunk is megerõsítette: Nagy Lajos 1345-ben, Zsigmond 1388-ban, Mátyás 1464-ben, II. Ulászló 1492-ben majd a mohácsi vész után 1528-ban I. Ferdinánd, 1571-ben Miksa, 1609-ben II. Mátyás, 1686-ban I. Lipót. E történelmi folyamat méltó folytatásaként 1996-ban a település (újra) elnyerte a városi címet.
Nagymaroson élt az író, Afrika kutató és vadász Kittemberger Kálmán, akinek egykori lakóháza ma a róla elnevezett utca 20. száma alatt áll.

Ma nemcsak a Duna, de a Börzsöny is a település vonzerejét jelenti. Számos turistajelzés indul Nagymarosról közeli és távolabbi túracélpontok felé. A Hegyestetõ 482 méter magas csúcsáról, a Julianus-kilátóból nyílik a legszebb kilátás a Dunakanyarra. Ebbõl a magasságból áttekinthetõ a vízlépcsõ építési, bontási területe is.